Ugrás a tartalomhoz

KSH STAT Akadémia Business

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt céljának tekinti, hogy a statisztikai adatokat használók számára olyan információkat nyújtson, amelyek segítik a hivatalos statisztikai adatok megértését, így támogatva az adatok hatékony felhasználását és az adatalapú döntéshozatalt. Ezen célhoz kötődően a hivatal ismét meghirdeti a KSH STAT Akadémia című programsorozatát, amely 2025-ben ezúttal is kétféle tematikával, Közig+ néven a közigazgatási szektor, valamint Business néven a piaci szereplők és a felsőoktatási intézmények, illetve hallgatók számára kerül megrendezésre. A KSH STAT Akadémia Business célja, hogy támogassa a KSH felhasználóit és partnereit az adatállományok és statisztikák még hatékonyabb és kiterjedtebb használatában, ezzel is elősegítve az adatfókuszú helyzetelemzést, továbbá a tervezési, döntés-előkészítési folyamatokat a gazdasági és a tudományos életben egyaránt.

Az adatvezérelt döntéshozatalhoz elengedhetetlen a szűkebb és a tágabb környezet társadalmi és gazdasági jellemzőinek, a legfontosabb piaci trendeknek, valamint az adott szektort bemutató statisztikáknak a megismerése. Ehhez olyan adatkompetenciára van szükség, amely lehetővé teszi a statisztikák helyes és pontos értelmezését, az adatok mögött álló trendek felismerését és az összefüggések értő feltárását.

A KSH STAT Akadémia Business programsorozatot 2025. szeptember 10-én, szeptember 17-én és szeptember 24-én tartjuk a KSH főépületében, a Statisztikai Palotában (1024 Budapest, Keleti Károly utca 5–7.).

A kiemelt témakörök:

  1. Adathozzáférés
  2. Általános statisztikai körkép
  3. Gazdaságstatisztika
  4. Társadalomstatisztika

Az előadásokon a témakörök részletes bemutatásán túl háttérinformációkkal, aktuális piaci trendekkel, az adathasználatot jelentősen megkönnyítő szakmai javaslatokkal, adatforrásokra vonatkozó tanácsokkal is szolgálnak a KSH szakértői.

Részvételi díj:

A részvétel magánszemélyek és jogi személyek (pl. cégek, gazdasági szervezetek, üzleti társaságok) számára díjhoz kötött, amelynek összege bruttó 30 000 Ft/fő/nap (6 előadás). A részvételi díj, a regisztráció visszaigazolásáról szóló e-mailben (díjbekérőben) foglaltak szerint 5 napos banki átutalással fizetendő. A díjbekérő leveleket 2025. augusztus 25-től kezdi kiküldeni a hivatal.

Regisztráció:

A KSH STAT Akadémia Business programsorozat tematikus napjaira szeptember 5. 9:00 óráig az alábbi felületeken tudnak regisztrálni az érdeklődők a számlázás típusa szerint:

Felhívjuk a figyelmet, hogy a regisztráció fizetési kötelezettséget von maga után.

2025. szeptember 1-ig a regisztráció a statakademia@ksh.hu e-mail-címre küldött levél formájában, írásban lemondható. A 2025. szeptember 1-jéig történő visszamondás esetén a befizetett részvételi díj összegét visszautaljuk. Ezen időpont utáni lemondás esetén az előleget nem áll módunkban visszautalni, a díjat ez esetben kiszámlázzuk. Csak teljes nap/napok lemondását áll módunkban elfogadni.

Helyszín: Statisztikai Palota (1024 Budapest, Keleti Károly utca 5–7.)


1. nap

Kása Katalin
Kézzelfogható információk a Magyarországra vonatkozó adatokhoz való hozzáférésről
Előadó: Kása Katalin
Időpont: 2025.09.10., 09:00–10:00
Milyen adatokat, információkat közöl a KSH, és ezek hol érhetők el a felhasználók számára? Az előadás e kérdésekre kíván választ adni a KSH két legfontosabb nyilvános adatbázisának bemutatásával. A program fókuszában a gyakorlat áll, ezért a szervezők által biztosított eszközökön különböző lekérdezéseket hajtunk végre. A workshop lehetőséget teremt arra is, hogy a résztvevők adathasználati szokásaikról tapasztalatot cseréljenek.
Kézzelfogható információk az adathozzáférésről az EU viszonylatában
Előadó: Kátainé Marosi Angéla
Időpont: 2025.09.10., 10:15–11:15
Milyen módszertani nehézségekkel találja magát szemben a felhasználó, ha nemzetközi adatforrások között böngészik? Milyen adatforrásokból tájékozódhatunk, ha másik uniós tagállamokra vonatkozó adatokat keresünk? Az előadás e kérdésekre kíván választ adni az Eurostat adatbázisának bemutatásával. A program fókuszában a gyakorlat áll, ezért a szervezők által biztosított eszközökön különböző lekérdezéseket hajtunk végre. A cél, hogy a gyakorlatok után a felhasználók önállóan képesek legyenek adatokat megtalálni, lekérdezni, és akár grafikonon is megjeleníteni az Eurostat adatbázisa segítségével.
20 éves az Európai Statisztika Gyakorlati Kódexe
Előadó: Dr. Nagy Eszter
Időpont: 2025.09.10., 11:30–12:30
Idén 20 éve fogadta el az Európai Bizottság az Európai Statisztika Gyakorlati Kódexét, melynek célja a nemzeti és uniós statisztikai hatóságok függetlenségének és integritásának biztosítása. Ez döntő lépést jelentett a magas színvonalú és átlátható európai statisztikák készítése terén. A Kódex 16 elvből és 84 ismérvből áll, amelyek az európai statisztikák fejlesztésére, előállítására és terjesztésére vonatkozó szabványokat határozzák meg. Az előadás bemutatja, hogy hogyan biztosítja a Kódex az európai és hazai statisztikák hitelességét, megbízhatóságát és összehasonlíthatóságát.
Dr. Cseh Tímea
Nemzeti számlák
Előadó: Dr. Cseh Tímea
Időpont: 2025.09.10., 13:30–14:30
Az előadáson a nemzeti számlák céljának, felépítésének, rendszerének bemutatása, ezen belül a GDP helyének, szerepének ismertetése, az elérhető adatok áttekintése lesz fókuszban.
Hegedüs Anna
Adatvédelem-módszertan
Előadó: Hegedüs Anna
Időpont: 2025.09.10., 14:45–15:45
Az előadás áttekinti, milyen módszertani megoldásokat alkalmaz a KSH a törvényi előírásoknak megfelelve a táblázatos adatok közzététele előtt a statisztikai egységek azonosíthatóságának megelőzése érdekében. Tisztázza a felfedés elleni védelemhez kapcsolódó alapfogalmakat, valamint ismerteti a gyakorlatban alkalmazott módszereket.
„Mindenki tud kérdőívet írni” – vagy mégsem? Gyakorlati kérdőívtervezési alapismeretek és korszerű megoldások.
Előadó: Mújdricza Ferenc
Időpont: 2025.09.10., 16:00–17:00
Számos kérdőívvel találkozhatunk a mindennapokban és a munkánk során, igazán jó kérdőívvel azonban ritkán. Az előadás a kérdőíves adatgyűjtés gyakorlati alapvetéseit és a legkorszerűbb, személyre és adatgyűjtési módra szabott megoldásait mutatja be. Emellett eloszlat néhány közkeletű félreértést: tisztázza a kérdőív műfajának jellegzetességeit (mi számít kérdőívnek és mi nem), mikor érdemes kérdőívvel adatot gyűjteni, milyen esetekben javasolt más eszközöket alkalmazni stb.

2. nap

Novák Géza
A világ népesedési trendjei mint a jövőt meghatározó globális folyamatok
Előadó: Novák Géza
Időpont: 2025.09.17., 09:00–10:00
Az elmúlt évtizedekben jelentős mértékben változott bolygónk népességének száma, összetétele és térbeli eloszlása. Az előadás e változások mozgatórugóit tekinti át, kitérve az általuk gerjesztett gazdasági, társadalmi és környezeti kihívásokra, valamint a népességszám jövőben várható alakulására is.
Kovács Marcell Kelemen Dávid Urbán Ferenc
Népesség, népmozgalom, migráció
Előadó: Kovács Marcell, Kelemen Dávid, Urbán Ferenc
Időpont: 2025.09.17., 10:15–11:15
Az előadás elsősorban a hazai népesség változásának aktuális trendjeit és várható jövőbeli alakulását ismerteti, de kitér a nemzetközi helyzetre is, valamint bemutatja a demográfiai folyamatok mérési módszereit, a legfontosabb mutatók számítását és azok értelmezését is.
Kadlecsik Roland
Munkaerőpiac (foglalkoztatás, munkanélküliség, keresetek, üres álláshelyek)
Előadó: Kadlecsik Roland
Időpont: 2025.09.17., 11:30–12:30
Az előadás a munkaerőpiac statisztikai jellemzésére fókuszál: bemutatja a releváns adatforrásokat, a főbb indikátorokat és azok előállításának módszertanát, valamint áttekinti a munkaerőpiac legfontosabb jellemzőit.
Pásztorné Stokker Erzsébet
Egészség- és egészségügyi statisztika
Előadó: Pásztorné Stokker Erzsébet
Időpont: 2025.09.17., 13:30–14:30
Az előadás bemutatja, hogy statisztikai kontextusban mit értünk az egészség fogalmán, áttekinti az egészségügyi statisztika tárgyköreit és adatforrásait, ismerteti a legfontosabb hazai és nemzetközi kiadványokat, valamint bemutatja az Európai lakossági egészségfelmérést – különös tekintettel a 2025 szeptemberében induló adatgyűjtésre.
Janák Katalin Boros István
Helyzetkép az oktatásról és a kultúráról
Előadó: Janák Katalin, Boros István
Időpont: 2025.09.17., 14:45–15:45
Az előadás az oktatási, szakképzési rendszerrel kapcsolatos statisztikák és a nemzetközi felvételek, indikátorok ismertetésére, a kulturális adatgyűjtések hagyományainak és jelenlegi helyzetének bemutatására, valamint az új időmérleg-felvétel módszertanának rövid összefoglalására vállalkozik.
Ármutatók a vállalkozások szolgálatában
Előadó: Varsányi Tamás
Időpont: 2025.09.17., 16:00–17:00
A vállalkozások számára kardinális kérdés az árak alakulása. Ebbe egyaránt beletartozik a tevékenységük során felhasznált tényezők, valamint az értékesítésre bocsátott végtermékek, illetve szolgáltatások árváltozása. Az árkörnyezet megfigyelésére, leírására a hivatalos statisztika többféle árindexet használ. Az előadás ezeket az árindexeket, illetve a közöttük lévő kapcsolatokat mutatja be az aktuális piaci tendenciák elemzésével.

3. nap

Gazdasági Szervezetek Regisztere (GSZR): A statisztika és a közigazgatás szolgálatában
Előadó: Dobi Imre
Időpont: 2025.09.24., 09:00–10:00
A GSZR a KSH gazdaságstatisztikai alapnyilvántartása, amely a hazai gazdasági szervezetek legfontosabb adatait tartalmazza a statisztikai adatgyűjtések és feldolgozások számára. Ez egy országos lefedettségű, központi ORACLE-alapú adatbázis, amely egyedi azonosítóként a törzsszámot (az adószám első 8 számjegye) használja. A GSZR egy folyamatosan frissülő, „élő” regiszter, amely nemcsak naprakész információkat tartalmaz, hanem a történeti adatokat is kezeli.

Az előadás az alábbi témaköröket öleli fel:

  • a közigazgatási nyilvántartások, regiszterek általános áttekintése;
  • hazai és uniós jogszabályi háttér bemutatása;
  • statisztikai számjel képzése és szerepe a közigazgatásban;
  • a GSZR alapsokasága, adatkörei és ismérvei;
  • a GSZR adatforrásai: közhiteles nyilvántartások, statisztikai adatgyűjtések;
  • a GSZR működése és kapcsolódása az egyablakos rendszerhez;
  • a gazdasági szervezetek elemi adatainak a beállítása (pl. létszámkategória, főtevékenység, árbevétel-kategória, jogelőd, jogutód);
  • a GSZR adatainak nyilvánossága és az adatvédelem kérdései;
  • a GSZR kapcsolatai más rendszerekkel (pl.: vállalatcsoport-nyilvántartás);
  • adatszolgáltatás a szakpolitika számára: statisztika és döntéstámogatás;
  • a minőséget befolyásoló tényezők;
  • GSZR-fejlesztések, a JSZENY bevezetése.
Gajzágó Imre
Az infláció és annak mérőeszköze, a fogyasztóiár-index
Előadó: Gajzágó Imre
Időpont: 2025.09.24., 10:15–11:15
Az előadás bemutatja a fogyasztóiár-index számításának alapelveit és menetét, valamint azokat a gyakorlati problémákat és kihívásokat, amelyek a számítás során felmerülhetnek. Emellett ismerteti a jelenleg alkalmazott módszertani megoldásokat is, amelyekkel a hivatal ezeket a problémákat kezeli. Az előadás kitér a fogyasztóiár-statisztika területén megjelenő legfrissebb nemzetközi trendekre és a szakmai szervezetek által megfogalmazott módszertani ajánlásokra is.
Tóth Péter
Mezőgazdasági statisztika
Előadó: Tóth Péter
Időpont: 2025.09.24., 11:30–12:30
Az előadás áttekinti az agrárstatisztika módszertani alapjait, az adatforrásokat, az adatgyűjtések és -átvételek rendszerét, valamint az adat-előállítás sajátosságait. Bemutatja, kik az adatgyűjtések alanyai, hogyan definiálható a gazdaság fogalma, és milyen szerepük van a rendszeres felméréseknek, a mezőgazdasági gazdaságszerkezeti összeírásoknak és a mezőgazdasági számlarendszernek. Szó lesz továbbá arról is, hogyan hasznosulnak az így nyert adatok, és milyen módokon érhetők el a mezőgazdasági statisztikai információk.
Ipar-, építőipar-statisztika
Előadó: Ruff Ferenc
Időpont: 2025.09.24., 13:30–14:30
Az előadás bemutatja, hogyan állnak elő a vállalkozások évközi teljesítményére és az éves ipari termékstatisztikára vonatkozó adatok. Ismerteti az adatforrásokat, a megfigyelés módját, a beérkezett adatok ellenőrzésének és feldolgozásának folyamatát, valamint az adatok közzétételének gyakorlatát.
Kitér a feldolgozás módszertani sajátosságaira, a pótlási és becslési eljárásokra, a szezonális kiigazításra, az indexszámításra, valamint az évközi teljesítménystatisztikában érvényesített revíziókra is.
Az előadás áttekinti a főbb tájékoztatási formákat és azok célját, a publikus adatok elérhetőségét a KSH adatbázisaiban (STADAT, Tájékoztatási adatbázis), konkrét linkek segítségével bemutatva az adatok, metaadatok elérhetőségét.
Máténé dr. Bella Klaudia
Kiskereskedelem-statisztika
Előadó: Máténé dr. Bella Klaudia
Időpont: 2025.09.24., 14:45–15:45
Székely Gáborné Oláhné Vári Anikó
Ingatlanpiaci mutatók számítási módszerei, elérése és felhasználása
Előadó: Székely Gáborné, Oláhné Vári Anikó
Időpont: 2025.09.24., 16:00–17:00
Az előadás ismerteti a lakáspiaci és egyéb ingatlanpiaci mutatók körét, számítási módszereit és adatforrásait. Szó esik az adatok elérhetőségéről, valamint alkalmazási lehetőségeiről is.

Kapcsolat

Kérjük, kérdés esetén forduljon hozzánk bizalommal: statakademia@ksh.hu.